Izsa – római kori maradványok
Az izsai római katonai tábor a nemzeti kulturális örökség részét képezi. A tábor Izsa kataszterében található, kb. 4 km-re Komáromtól. Ez a terület hosszú időn keresztül stratégiai jelentőséggel bírt, jelentőségét elsőként éppen a rómaiak ismerték fel, mikor a Duna mentén kiépítették védelmi rendszerüket, a Limes Romanust. A térség a Brigetio római tábor elérhető közelségében volt, a Duna jobb partján, a mai Komárom (Magyaroszág) területén. A táborban tervszerűen helyezték el a parancsnoki épületet, a katonák lakóépületeit, a fürdőt, sportpályát és egyéb gazdasági épületeket. Az itt talált archeológiai leletekből Római lapidárium néven szervezett kiállítást a komáromi Duna Mente Múzeuma, ill. egy részüket a nyitrai Nyitra Mente Múzeumában, valamint a pozsonyi várban található Szlovák Nemzeti Múzeumban őrzik. A római tábor maradványai nyitva állnak a nagyközönség előtt.

WELLNESS s. r. o., Patince 431, 946 39 Patince, Slovak Republic





















